„Próbáljátok meg úgy itthagyni ezt a világot, hogy jobb legyen, mint ahogy kaptátok.” – Bi-Pi

Lelkiségi különpróbák

jó ha tudod

Lelkiségi különpróbák

A különpróbák bármelyike 12 éves kortól teljesíthető a raj- vagy csapatparancsnokkal történt megbeszélést követően.

A különpróbák ill. szintjeik mellé írt korosztályi megjelölés a Bibliai Olimpia kivételével csak ajánlás, és nehézségi szintet jelöl, aminek a Tábortűz jelvény  megszerzése szempontjából van jelentősége. Részletek: Hetednapi adventistának lenni 3. szint – vándor

Ha valamelyik különpróba felkeltette az érdeklődésedet, szólj az őrsvezetődnek, raj- vagy csapatparancsnokodnak!

Jó munkát!

különpróba füzet letöltése PDF-ben

Identitás

Hetednapi adventistának lenni

1. szint – cserkész

2. szint – kósza

3. szint – vándor

1. szint - cserkész

1. Fejleszd a hitéletedet a Heti igeszakaszok tizenéveseknek 1-26. hét, Máté evangéliuma és Mózes I. könyve tanulmányozásával! Vezess naplót a gondolataidról ilyen jellegű kérdések megválaszolásával:
– Mit tanultam Istenről?
– Mit tanultam magamról?
– Hogy tudom ezt a saját életemben alkalmazni ma?
– Mi a jelentőségteljes számomra ebben a szövegben?
– Mi a témája az olvasott verseknek? (A naplót vezetheted írással, hangjegyzettel, rajzzal vagy elektronikusan.)

2. a) Fejtsd ki röviden, mit takar a hetednapi adventista kifejezés! b) Sorolj fel 5 szerinted fontos adventista tanítást!

3. Tanuld meg a Biblia könyveinek neveit sorrendben, és tudd a csoportosításukat! Mutasd be, hogy könnyen megtalálod bármelyik könyvet!

4. Tanulj meg kívülről 2-2 igét a következő témákban: ima, viselkedés/kapcsolatok, adventista alapelvek, üdvösség, ígéretek,
dicsőítés + 1 hosszabb szakaszt!

5. Olvasd el Róm 1:19-20-at! Fogalmazd meg röviden szóban vagy írásban, hogyan mutatkoznak meg Isten tulajdonságai a természetben! Keress két olyan igeszakaszt, ami kifejezetten erről szól!

6. Vegyél részt egy jelenetben, ami Jézus életének egy eseményét dolgozza föl!

7. Vegyél részt egy jelenetben, ami egy ószövetségi alakról szól!

8. Mutasd be saját készítésű idővonalon Jézus életének fő eseményeit!

9. Őrsi keretben beszéljétek meg a következő helyzeteket, és egyet játszatok el!
– A legjobb barátod cigarettával kínál.
– Egy idősebb rokon sörrel kínál.
– Egy ismeretlen cigarettájának füstje zavar téged.

10. Vezess egy vasárnaptól szombatig tartó naplót a személyes megfigyeléseidről a természetben, amiben minden nap arra összpontosítasz, amit azon a napon teremtett Isten!

11. Vezetőddel egyeztetve találj módot arra, hogy a) időt tölts barátként valakivel, aki valamilyen
téren szükséget szenved b) legalább 2 órában segíts egy idős embernek

12. Legalább 2×4 órában vegyél részt olyan tevékenységben, amely hasznos a gyülekezeted számára!

13. Hozz el egy gyülekezeti programra valakit, aki nem jár rendszeresen!

14. Vegyél részt egy missziós tevékenységben, és hívj el egy nem cserkészt is, hogy vegyen részt benne!

15. Nézz utána a Bibliában, és őrsöddel vitass meg kettőt a következő témák közül: pletyka, hazugság, káromkodás, internethasználat, nemiség

Megjegyzés:
A különpróba teljesítése különösen javasolt az adventista csapatok őrsvezető-jelöltjei számára, a képzés bemeneti feltételeként.

2. szint - kósza

Az 1. szint teljesítése nem előfeltétel.

1. Fejleszd a hitéletedet a Heti igeszakaszok tizenéveseknek 27-52. hét, az Apostolok cselekedetei és János evangéliuma tanulmányozásával! Vezess naplót a gondolataidról ilyen jellegű kérdések megválaszolásával:
– Mit tanultam Istenről?
– Mit tanultam magamról?
– Hogy tudom ezt a saját életemben alkalmazni ma?
– Mi a jelentőségteljes számomra ebben a szövegben?
– Mi a témája az olvasott verseknek?
(A naplót vezetheted írással, hangjegyzettel, rajzzal vagy elektronikusan.)

2. Tanuld meg használni a konkordanciát! Válassz két témát vagy szót, és nézd meg, hogy fordulnak elő a Bibliában!

3. Vegyél részt egy Biblia-jelölő programon, amelynek témája a Biblia ihletettsége! (megj: a Biblia-jelölésről részletesen l. a Biblia-jelölés különpróbát!)

4. Tanulj meg kívülről egy-egy újabb igét a következő témákban: ima, viselkedés/kapcsolatok, adventista alapelvek, üdvösség, ígéretek, dicsőítés + 1 hosszabb szakaszt!

5. Tudd fejből a Tízparancsolatot (2Móz 20:3-17) és keletkezésének történetét!

6. Olvasd el a HNA Egyház keresztségi fogadalmának 13 pontját, és magyarázd el, miért fontos mindegyik!

7. Játszd el egy újszövetségi hívő tapasztalatát az Apostolok cselekedeteiből!

8. Játsszátok el őrsi keretben az irgalmas szamaritánus történetét, majd gondoljátok végig, hányféleképpen tudnátok szolgálni embertársaitok felé! Valósítsatok meg hármat közülük!

9. Nézz utána a környékeden működő közösségi szolgálatoknak, és nyújts egykiküknek segítséget legalább 4 órában!

10. Vegyél részt legalább két egyházi programon, összesen legalább 4 órában! (Nem számít bele: istentisztelet, szombatiskola, közös étkezés.)

11. Látogass meg egy beteg vagy zárkózott embert, és tartsd vele a kapcsolatot telefonon, levélben, online vagy SMS-ben!

12. Tanulj az isteni erő és a pihenés értékéről a következők segítségével:
– Legalább egy héten keresztül naponta tölts körülbelül 10 percet egy csöndes helyen (ahol semmi nem vonja el a figyelmedet, mint pl.
mobil, számítógép, tévé, zene, könyv stb.), lehetőleg a természetben, és idézd föl, Isten hogyan érintette meg az életedet a megelőző 24
órában! Beszéljétek meg az őrsben, mi tetszett és mi nem ezekben a csöndes percekben!
– Egy héten keresztül jegyezd fel lefekvésed (amikor már ágyban vagy, és már nem nézel, hallgatsz, olvasol semmit) és ébredésed idejét!
Olvassatok el egy-egy cikket az alváshiány testre és/v kapcsolatokra gyakorolt hatásairól, és az olvasottakról számoljatok be egymásnak az
őrsben! Eleget alszol?
– Olvasd el: 2Móz 31:17, Ez 20:20, Ézs 58:13-14, Mt 12:11-12! Beszéljétek meg az őrsben: „Hogyan tartsam meg a szombatot, hogy az jelentőségteljes tapasztalat legyen Istennel való kapcsolatomban, és jótékony hatással legyen a testi egészségemre is?”

13. Olvasd el Ellen G. White: Jézushoz vezető út c. könyvét! Válaszold meg írásban a következő kérdéseket fejezetenként a) A számomra legfontosabb mondat: „…” b) Miért?

14. Nézz utána, és az őrsöddel vitass meg kettőt a következő témák közül: tizenéveskori terhesség, abortusz, AIDS, homoszexualitás, pornográfia. A megbeszélést felnőtt vezető vezesse!

15. a) Az őrsben olvassátok el az özönvíz történetét! Mondd el / Vitassátok meg az őrsben, hogy történelmileg hitelesnek tartod/tartjátok-e a leírást, és miért! b) Nézz utána a kövületek és az özönvíz kapcsolatának, és foglald össze a témát röviden szóban vagy írásban!

Megjegyzés:
A különpróba teljesítése különösen javasolt az adventista csapatok segédtiszt-jelöltjei számára, a képzés bemeneti feltételeként.

3. szint - vándor

Az 1-2. szint teljesítése nem előfeltétel.

1. Fejleszd a hitéletedet a Heti igeszakaszok fiataloknak, a Római levél és a Jelenések könyve tanulmányozásával!
Vezess naplót a gondolataidról ilyen jellegű kérdések megválaszolásával:
– Mit tanultam Istenről?
– Mit tanultam magamról?
– Hogy tudom ezt a saját életemben alkalmazni ma?
– Mi a jelentőségteljes számomra ebben a szövegben?
– Mi a témája az olvasott verseknek?
(A naplót vezetheted írással, hangjegyzettel, rajzzal vagy elektronikusan.)

2. Nézd át a 28 adventista hitelv bibliai alapjait!

3. Tanulj meg fejből egy-egy alapigét a következő bibliai tanításokról: Krisztus második eljövetele, a hetednapi szombat, a holtak állapota, törvény és kegyelem, megtérés, ítélet, a Biblia ihletettsége, a prófétaság lelke, a szentek jutalma.

4. Tanulj meg fejből 5, az egyik hitelvet alátámasztó bibliaszöveget!

5. Vezess egy bibliatanulmányt az egyik hitelvről!

6. Olvass el egy könyvet / olvass el legalább 4 cikket / nézz meg egy legalább 1 órás videót / hallgass meg egy legalább 1 órás előadást a természetben megfigyelhető ún. intelligens tervezettségről!

7. Készíts (tetszőleges technikával) egy bemutatót egy, általad érdekesnek tartott élőlény életciklusáról, megjelölve rajta az intelligens tervezettség nyomait! Gondold át ezt mint jelképet a lelki élet szempontjából! Ez utóbbit végezhetitek közösen, őrsi keretben is.

8. Olvasd el Ellen G. White: Jézus élete c. könyve 7. fejezetét azzal a szemmel, hogy a természet megfigyelésének milyen szerepe volt Jézus
életében a későbbi szolgálatára való felkészülésben! Saját megfigyeléseidre támaszkodva dolgozz ki egy természeti jelenségről szóló példabeszédet, és oszd meg másokkal!

9. Olvasd el Ellen G. White egyik könyvét a következők közül: Gondolatok a Hegyibeszédről, Krisztus példázatai! Válaszold meg írásban a következő kérdéseket fejezetenként: a) A számomra legfontosabb mondat/tanulság/következtetés: „…” b) Miért?

10. Írd le és oszd meg a személyes bizonyságtételedet!

11. Tanulmányozd, hogy mi tesz alkalmassá arra, hogy másokat Jézushoz vezethess! Támaszd alá igékkel és beszélgess erről vezetőddel!

12. Személyes kutatás és csoportos megbeszélés során vizsgáld meg a hozzáállásodat a következő 3 téma közül kettőhöz:
– Hogyan befolyásolja a csoportnyomás a szülőkkel, családdal, rokonokkal, barátokkal való kapcsolatot?
– A randizással és szexszel kapcsolatos etikai kérdések
– Hogyan befolyásolja az énkép a párválasztást?
A megbeszélést felnőtt vezető vezesse!

13. Nézz utána, és az őrsöddel vitass meg további kettőt a következő témák közül: tizenéveskori terhesség, abortusz, AIDS, homoszexualitás, pornográfia
A megbeszélést felnőtt vezető vezesse!

Megjegyzés:
A korosztályának megfelelő szint + 1-1, a Szentírásismeret és a Lelkiség és misszió témakörből szabadon választott, a korosztályának
megfelelő (felnőtt esetében vándor) nehézségi szintű különpróba teljesítésével a cserkész jogosulttá válik
a Tábortűz jelvény viselésére.
Kiegészítő feltétel: Rendszeres vallásgyakorlás a Hetednapi Adventista Egyház tanításai szerint. A jelvény a bal ingzseb fölött viselendő.

Hetednapi adventista hitelvek

keresztséget követően

1. szint – kósza

2. szint – vándor

1. szint - kósza

Tanulmányozd alaposan a 28 hetednapi adventista hitelvet (pl. keresztségi felkészítés során), és adj számot tudásodról egy csoport előtt!

Megjegyzés:
Keresztségét követően a cserkész jogosult a keresztségi kitűző viselésére, ami nem különpróbajelvény, hanem a HNA Egyházhoz tartozás jelzése az egyenruhán. Viselésének helye a jobb ingzseb hajtókája, a gombtól jobbra.

2. szint - vándor

Csak a HNA Egyház tagjaként teljesíthető.

1. Ismertesd röviden a hetednapi adventista hitelvek kialakulásának történetét!

2. A 28 hetednapi adventista hitelv alapos áttanulmányozásában segíts legalább egy személyt elejétől a végéig (pl. keresztségi felkészítés során).

Adventista elődeink öröksége

1. szint – cserkész

1. szint - cserkész

1. Nevezz meg 7 személyt és 3 eseményt a világszéles advent ébredés történetéből (18. sz. végétől 1844-ig), és magyarázd el, miért fontosak!
2. Nézz utána 2 korai adventista úttörőnek (1844-1900), és mutasd be, mit tanultál! Mondd el nyilvánosan egyikük történetét!
3. Nézz utána 8 misszionáriusnak, akik 1900-1950 között, a hetednapi adventista misszió kiterjesztésének idején szolgáltak! Legalább 4 földrészről hozz példát! Mutasd meg szolgálati helyeiket egy világtérképen, és készíts prezentációt egyikükről!
4. Hasonlítsd össze a korai keresztény egyház terjedését a Hetednapi Adventista Egyházéval 1950-ig!
5. Nézz utána Ellen G. White 1. látomásának, és beszélgess arról, hogyan használja Isten a prófétákat arra, hogy átadja üzeneteit az egyháznak!

Ellen G. White

1. szint – cserkész

1. szint - cserkész

1. Mutasd be, hogy ismered a következőket! Legjobb csoportosan és kreatívan (rajz, előadás, színjátszás, társasjáték stb). Bizonyíthatod
tudásodat legalább 200 pont elérésével is a világnyelveken elérhető Pitcairn játékban, ami ingyenesen elérhető online, az App Store-ban, a Microsoft Store-ban és a Google Play-en.
a) Ellen G. White életének alapvető tényei, beleértve az alábbi eseményeket: Születés, „A kő” / betegség, A millerizmus évei / Nagy
csalódás, Elhívás / Első látomás, Házasság / szülői élet, Battle Creek-i évek, Szerepe az adventista egyház létrejöttében, Hitelvekkel
kapcsolatos látomások (egészségügyi üzenet, missziók, hit általi megigazulás), Ausztráliai / európai évek, Kaliforniai évek / halál
b) Korrajz, beleértve a következőket: Vallási légkör: a második nagy ébredés / Miller-mozgalom / a nagy csalódás, Társadalmi viszonyok, Politikai viszonyok
c) Ellen G. White írásainak témakörei és típusai: Az Ellen G. White által közvetlenül írt könyvek; cikkekből, röpiratokból és levelekből Ellen G. White által szerkesztett könyvek; folyóiratcikkek; levelek és más kéziratok; A White Estate összeállításai Ellen G. White írásaiból: könyvek, áhítatos könyvek (pl. Prófétai szó), modern adaptációk (pl. Jézushoz vezető út)

2. Foglald össze vagy beszéljétek meg a következőket!
a) Hogyan határozzuk meg, hogy mi tekinthető ihletettnek? (2Tim 3:16-17; 2Pt 1:20-21)
b) Hogyan használta Isten a prófétákat és más bibliai írókat, hogy rögzítsék üzeneteit népének? Isten tollként használta az írókat (szó szerinti ihletés), vagy inkább vezette őket, hogy saját stílusukban, de hiba nélkül rögzítsék az üzenetét (gondolati ihletés)? A protestáns keresztények melyiket vallják? Miért?
c) Megígéri-e Isten, hogy minden időben és helyen vezeti vagy üzenetekkel látja el a népét? (Ám 3:7; Joel 2:28-32) d) A Biblia szerint mi alapján dönthető el, hogy egy prófécia igaz-e?
d) hogyan különíthetők el az igaz és a hamis próféták! (megadott bibliaszövegek alapján)
e) Ellen G. White mennyiben felel meg az igaz próféta bibliai követelményeinek?
f) A Hetednapi Adventista Egyház mit hisz az Ellen G. White írásai és a Biblia közötti kapcsolatról?

Szentírásismeret

Bibliaolvasó

1. szint – cserkész

2. szint – kósza

3. szint – vándor

Mindhárom szint

Olvasd el egy általad szabadon választott ütemterv szerint:
1. szint (cserkész): 1-2Móz, evangéliumok, Apcsel
2. szint (kósza): 1-2Móz, Ruth, 1-2Sám, 1-2Kir, Ezdr, Neh, Eszt, Péld, Dán, teljes Újszövetség
3. szint (vándor): teljes Biblia Fejezetenként jegyezd föl az elolvasás dátumát, és válaszold meg írásban a következő kérdéseket:
a) A számomra legfontosabb ige: b) Miért?

A teljesítés kezdő dátumát rögzíteni kell.
A teljesítésre 1. szinten 1 év, 2-3. szinten 2 év áll rendelkezésre.
A 3. szint teljesítésének előfeltétele a Szentírásismeret különpróba teljesítése.

Bibliai Olimpia

1-3. helyezés egyéni – cserkész

1-3. helyezés egyéni – kósza

1-3. helyezés egyéni – vándor

1-3. helyezés csapatban – cserkész

1-3. helyezés csapatban – kósza

1-3. helyezés csapatban – vándor

Mindhárom szint

Érj el 1-3. helyezést a Bibliai Olimpián!

Megjegyzés:
Csapatban és egyéniben, mindhárom korosztályban ismételten teljesíthető.

Bibliajelölés

1. szint – kósza

1. szint - kósza
1. Ismertess öt különféle bibliajelölési módszert, térj ki előnyeikre, hátrányaikra!

2. Sorolj fel öt irányelvet, amiket érdemes fontolóra venni a bibliajelölés megkezdése előtt!

3. Ha együtt tanulmányoznád a Bibliát valakivel (a te vezetéseddel), melyik jelölési módot/módokat választanád a felkészülés során, és miért? Dolgozz ki két témát ezzel a módszerrel, ill. ezekkel a módszerekkel, egyenként legalább tíz szöveg felhasználásával!

4. Milyen módszereket használsz a saját mindennapos Biblia-tanulmányozásod során, és miért? Dolgozz ki két témát ezzel a módszerrel, ill. ezekkel a módszerekkel, egyenként legalább tíz szöveg felhasználásával!

megnézem a segédanyagot

Élő Biblia

1. szint – cserkész

2. szint – kósza

1. szint - cserkész

1. Mutass be egy-két gyakorlatot, ami segít “bemelegíteni” az agyat! Ezen felül mondj legalább 3 további módszert, ami kifejezetten a szövegtanulásban segít!

2. A Biblia Isten segítsége nélkül értelmét veszti, ezért mielőtt megnyitod, kérd a Szentlélek segítségét, hogy igazán hozzád szóljon, és tudd
közvetíteni másoknak is!

3. Teljesítsd a következőket!
a) Isten meghiúsítja a gonoszok tervét: Olvasd fel hangosan Dán 6:1-23-at! Saját szavaiddal készíts egy bevezetőt a történethez Dán 6:1-13-alapján! Tanuld meg kívülről Dán 6:13-23-at!
b) Jézus a vízen jár: Olvasd fel hangosan Mt 14:13-33-at! Saját szavaiddal készíts egy bevezetőt a történethez Mt 14:13-21 alapján! Tanuld meg kívülről Mt 14:22-33-at!
c) egy szabadon választott bibliai történet feldolgozása az előzők mintájára

4. „Élő Bibliaként” add elő mindhárom történetet 3 hónap leforgása alatt, legalább egyiket egyedül (nem csoportosan)! Az előadás során a saját szavakkal megfogalmazott bevezetőt követően keltsd életre (fejből) a kívülről megtanult részt!
(Lehetsz kreatív, használhatsz akár modern eszközöket is, vagy akár meg is zenésítheted. A lényeg, hogy fejből tudd a szöveget, és az előadásmódod élvezetes legyen!)

5. Mondj legalább 3 dolgot, milyen hatással lehet a keresztény fiatalra az, hogy fejből megtanulja Isten igéit, majd előadja azokat másoknak!

6. Beszéld meg a tapasztalataidat vezetőddel vagy őrsöddel!
a) Mi volt a legnehezebb számodra? Miért?
b) Melyik bibliai történet szólt leginkább a szívedhez? Miért?
c) Az átéltek hatással voltak-e a Jézussal való kapcsolatodra? Ha igen, milyennel?

2. szint - kósza

Az 1. szint teljesítése nem előfeltétel.

1. Mutass be egy-két gyakorlatot, ami segít “bemelegíteni” az agyat! Ezen felül mondj legalább 3 további módszert, ami kifejezetten a szövegtanulásban segít!

2. A Biblia Isten segítsége nélkül értelmét veszti, ezért mielőtt megnyitod, kérd a Szentlélek segítségét, hogy igazán hozzád szóljon, és tudd
közvetíteni másoknak is!

3. Dolgozz fel 5-5 db ó- és újszövetségi szakaszt (pl. történetet, példázatot, zsoltárt, próféciát, himnuszt) az 1. szint 3. pontja szerint! A fejből megtanult részeknek legalább 10 vers hosszúnak kell lenniük.

4. „Élő Bibliaként” add elő a 3. pontban elsajátított szövegeket 1 év leforgása alatt, legalább hármat egyedül (nem csoportosan)! Az előadás során a saját szavakkal megfogalmazott bevezetőt követően keltsd életre (fejből) a kívülről megtanult részt! (Lehetsz kreatív, használhatsz
akár modern eszközöket is, vagy akár meg is zenésítheted. A lényeg, hogy fejből tudd a szöveget, és az előadásmódod élvezetes legyen.

5. Mondj legalább 3 dolgot, milyen hatással lehet a keresztény fiatalra az, hogy fejből megtanulja Isten igéit, majd előadja azokat másoknak!

6. Beszéld meg a tapasztalataidat vezetőddel vagy őrsöddel!
a) Mi volt a legnehezebb számodra? Miért?
b) Melyik bibliai történet szólt leginkább a szívedhez? Miért?
c) Az átéltek hatással voltak-e a Jézussal való kapcsolatodra? Ha igen, milyennel?

Lelkiség és misszió

Béketeremtő

1. szint – kósza

1. szint - kósza

Javasolt korosztály: kósza
Csoportos beszélgetéssorozat felnőtt vezetővel.
Csoportméret: 4-10 fő.
A megengedett hiányzás az alkalmak legfeljebb 10%-a, és a mulasztást pótolni kell a vezető belátása szerint.
A sorozat elején tisztázni kell, hogy – a mások által elmondottak vonatkozásában mindenkit titoktartás köt; – a beszélgetések során mindvégig elvárás az erőszakmentes kommunikáció.

1. Azonosítsátok mindegyik történetben a nézeteltérés kiváltó okát: a résztvevők motivációját, be nem töltött lelki szükségletét! Beszéljétek meg, hogyan kezelte a központi szereplő a konfliktust, és mit gondoltok erről!
1Kir 3:16-28 (Salamon bölcs ítélete), Mt 20,20-28 (a Zebedeus-fiak vetélkedése), Lk 15:11-32 (a tékozló fiú), Jn 8:1-11 (a házasságtörő asszony)

2. Határozzátok meg, mi a konfliktus! Beszélgessetek a jó és a rossz konfliktus közötti különbségről!

3. Beszéljétek meg a kapcsolati, önazonosság, nemzetiségi és kulturális konfliktusokat, amelyekkel ma a tizenévesek szembesülnek! (pl.
szülőkkel való kapcsolat, önbecsülés, barátság, rasszizmus)

4. Beszéljetek olyan válsághelyzetekről, amelyek családokat sújthatnak!

5. Beszéljétek meg az emberi szükségletek válfajait (pl. az ún. Maslow-piramis alapján), és illusztráljátok őket a való életből vett példákkal.

6. Mi az aktív hallgatás? (Vö. Sean Covey: A kiemelkedően eredményes fiatalok 7 szokása, 5. szokás) Gyakoroljátok az aktív hallgatást a 3. pontban szereplő helyzeteket feldolgozó szerepjátékokkal!

7. A hallgatási készség bemutatása végett készítsetek egyenként egy-egy, legalább 10 perces interjút! A beszélgetés valós kell legyen, nem szerepjáték! Az alany ne legyen válsághelyzetben lévő személy! Az interjú történhet a csoport előtt élőben, de bemutatható felvételről vagy
jegyzőkönyvről is. Utóbbi esetekben kérésére az alany névtelenségét biztosítani kell. Adjatok egymásnak visszajelzést a hallgatási készségetekről!

8. A 3. pontban leírt egyik esetre alkalmazzátok a következő lépéseket!
– kiválasztás
– információgyűjtés
– a probléma azonosítása
– lehetséges megoldások keresése ötletrohammal (brainstorming)
– egy lehetséges jó megoldás megtalálása, megtárgyalása

9. Beszéljétek meg, mikor, miért és hogyan vonjatok be a konfliktus/válságkezelésbe hivatásos tanácsadót (pl. iskolapszichológus, lelkész,
lelkigondozó, védőnő, rendőr, családterapeuta) vagy cserkészvezetőt!

10. Beszéljétek meg, mi indít benneteket arra, hogy segíteni akarjatok a konfliktus/válsághelyzetben lévő barátaitoknak! Mi a helyzet az idegenekkel?

11. Azonosítsatok 4 konfliktuskiváltó okot a következők alapján!
1Móz 13:1-12 (Lót elválik Ábrahámtól), ApCsel 15:22-30 (Az apostoli gyűlés határozata az antióchiai vitában), 1Kor 12:12-31 (Krisztus teste és tagjai), Jak 4:1-3 (viszályok a gyülekezetben)

12. Határozd meg az ún. “a konfliktus csúszós lejtője”-nek következő szakaszait, és hozz rájuk példákat a Bibliából és a saját tapasztalataid alapján!
a. Menekülés: elbagatellizálás, hibáztatás gondolatban, a kapcsolat megszakítása
b. Támadás: hibáztatás szóban, pletyka, leépítő megjegyzések, szidalmazás, fizikai erőszak
c. Béketeremtés: megbeszélés, megegyezés, az eset figyelmen kívül hagyása (apró sérelem jelentéktelen semmiségnek tekintése)

13. Fordított szerepjátékban jelenítsd meg a saját életed egy konfliktusának másik szereplőjét! Azonosítsd, hol helyezkedsz el a „csúszós lejtőn” jelenleg, és milyen béketeremtő lehetőségek állnak rendelkezésedre!

14. Határozzátok meg, mi a közvetítés (mediáció) és a választottbíráskodás, és vitassátok meg a közöttük lévő hasonlóságokat és különbségeket! Beszéljétek meg a hatékony közvetítő és választottbíró szerepét és felelősségeit! Beszéljétek meg a különbséget a pereskedés és a keresztény békéltetés között! Határozzátok meg, hogy milyen típusú konfliktusok esetén van szükség közvetítésre, választottbíráskodásra, pereskedésre ill. tárgyalásra!

15. Szerepjátékban vegyél részt egy konfliktus rendezésében
• közvetítőként
• választottbíróként két ember vagy csoport között!
Beszéljétek meg a folyamatot, azonosítva, mi működik, mi nem, és miért! Elemezzétek a látottakat egymás minősítése nélkül!

Családi élet

1. szint – cserkész

1. szint - cserkész

Javasolt korosztály: cserkész

1. A Biblia és Ellen G. White: Boldog otthon c. műve alapján magyarázd el az apa, az anya és a testvérek szerepét!

2. Mi a különbség önbecsülés és büszkeség között? Írj egy bekezdésnyi szöveget arról, ami jó érzéssel tölt el a családoddal kapcsolatban!

3. Az alábbiakat tanuld meg attól, aki ezt nálatok rendszeresen végzi, és végezd otthon egy héten keresztül: szelektív szemétgyűjtés és kivitel, mosogatás, mosás, portörlés és a padló tisztán tartása! Oszd meg tapasztalatodat őrsöddel vagy vezetőddel!

4. Vigyázz fiatalabb családtagjaidra, szomszéd vagy gyülekezeti gyerekekre néhány órán keresztül!

5. Látogasd meg (vagy ha távolabb lakik, hívd fel) legalább egyik nagyszülődet (vagy idős rokonodat) egy hónapon keresztül hetente legalább egyszer. Mesélj róla!

6. Készíts listát mindarról, amire a családod pénzt költ! 1 hónapon keresztül vezesd, te mire mennyit költesz! Magyarázd el, mi a te felelősséged a családod pénzügyeivel kapcsolatban!

7. Tervezd meg és vezesd a családi áhítatokat 5 alkalommal, és írj róla beszámolót!

8. Írd le, mi a teendő a következő helyzetekben: baleset, tűz, erős vihar, pénzügyi nehézség.

9. Tervezz meg és vezényelj le egy otthoni tűzriadót! Oszd meg tapasztalatodat őrsöddel vagy vezetőddel!

10. Mondj 5 példát arra, hogyan fejezheted ki a szomszédjaitok felé, hogy törődsz velük, érdeklődsz irántuk! Valósíts meg egyet!

11. Gondold végig, mivel tölti a családod a szabadidőt, és hogyan lehetne javítani rajta! Írj listát azokról a családi tevékenységekről,
amiket a családod szerinted élvezne, és beszéld meg velük!

Tipp: Párhuzamosan végezhető a Házimunkás különpróbával.

Egyházzenész

1. szint – kósza

1. szint - kósza

Javasolt korosztály: kósza

1. A zenetörténet minden fő stílusirányzatából válassz egy egyházi vonatkozású művet, amit megtanulsz elénekelni és/v eljátszani! (gregorián/középkor, reneszánsz, barokk, bécsi klasszika, romantika, XX. század)

2. Felekezeted énekeskönyvének keletkezéséről, történetéről tarts egy legalább 5 perces előadást!

3. Válassz egy egyháziének-szerzőt, akinek megismered életét és munkásságát, és tarts róla egy legalább 5 perces előadást!

4. Kotta nélkül énekelj el legalább 15, szabadon választott éneket felekezeted énekeskönyvéből! (Hangszereden kísérheted magad.)

5. Taníts meg 5 ifjúsági éneket őrsödnek!

6. Játszd el a magyar Himnuszt és felekezeted “himnuszát”!

7. Vezényelj énekkart 2/4-es, 3/4-es és 4/4-es ütemben!

8. Az igehirdetővel/óravezetővel közösen állítsd össze egy istentiszteleti alkalom zenei részét, vezesd és hangszereden kísérd a közös éneklést, és adj elő szólót!

Hitvédelem

1. szint – kósza

2. szint – vándor

1. szint - kósza

1. Nézzétek meg őrsöddel az Isten nem halott, Isten nem halott 2, a Hit kérdése és A Jézus-dosszié (játékfilm és ismeretterjesztő) c. filmeket, és beszélgessetek róluk felnőtt vezető részvételével!

2. Alakítsd ki, írd le, és szituációs játékban vagy vitahelyzetben védd meg álláspontodat a következő kérdésekben:
a) Létezik-e Isten?
b) Ha igen, milyen?
c) Ha tényleg jó és mindenható, mint azt sokan állítják, hogyan létezhet ennyi rossz a világban?
d) Hiteles-e a Biblia?
e) Isten-e Jézus?
f) A világ teremtés által jött-e létre?
g) Isten 6 nap alatt teremtette-e a világot?

2. szint - vándor

1. Válaszolj röviden a következő kérdésekre:
a) Mi a hit bibliai meghatározása?
b) Ez alapján vakhitet vár el tőlünk Isten?
c) Milyen eszközöket nyújt Isten a hitre jutáshoz?

2. Tanulmányozd az ismeretelmélet alapjait, és válaszold meg a következő kérdést: Hogyan juthatsz bizonyosságra afelől, hogy igaz,
amit igaznak vélsz?

3. Bizonyítsd a Biblia Istenének létezését nyilvánosan egyenként legalább 30 percben!
a) filozófiai-logikai úton
b) jog-történelmi bizonyítással
c) természettudományos érvekkel

4. Alakítsd ki, írd le, és vitahelyzetben védd meg álláspontodat a következő témákban:
a) a szombat
b) a holtak állapota
c) a szentély tana

Ima

1. szint – cserkész

1. szint - cserkész

1. Beszéljétek meg az őrsötökben:
a) Mit gondoltok, mi az ima?
b) Mit gondoltok, fontos-e az ima? Miért?
c) A te életedben milyen szerepet tölt be az ima?
d) Lehet úgy keresztény valaki, hogy nem imádkozik?

2. Legalább háromféle különböző imaformát próbáljatok ki az őrsiken (egyéni, 2-3 fős, lánc, popcorn, stb.)!

3. Egyénileg vagy csoportban vizsgáld meg a Miatyánk két változatát (Mt 6:9-13 és Lk 11:2-4)!
a) Mik a különbségek? Olvasd el többféle fordításban!
b) Szerinted miért fontos az Miatyánk a kereszténység számára? És neked?

4. Keress a Bibliában 6 imát (legalább kettőt Jézustól és legalább kettőt az Ószövetségben), majd:
a) Olvasd el / hallgasd meg az egyes imákat!
b) Figyeld meg, ki, mit és miért imádkozott!
c) Figyeld meg az egyes imák eredményeit!
d) Activity-szerűen jelenítsd meg az egyik imát egy őrsi foglalkozás keretében!

5. Keress a Bibliában egy-egy példát a következő típusú imákra: imádás (dicséret), bűnvallás, hálaadás, kérés, közbenjárás, és jelenítsd meg őket plakáton!

6. Őrsöddel/rajoddal olvassátok el és beszéljétek meg Alejandro Bullon: Jézus a minden, barátom c. könyvének 8.fejezetét! A fejezet címe: „A barátok szívesen beszélgetnek egymással”.

7. Őrsöddel/rajoddal beszélgessetek arról, hogyan láttátok már Istent válaszolni a személyes imádságra (a sajátotokra vagy másokéra)!

8. Egy hónapon át naponta végezz lelkiismeret-vizsgálatot a cserkésztörvény alapján (pl. Franklin-tábla segítségével), kérd a növekedésedhez Isten kegyelmét, és ezt vezesd imanaplóban. A hónap végeztével oszd meg tapasztalataidat őrsöddel, lelki vezetőddel és/vagy a gyülekezetben!

9. Egy hónapon át naponta imádkozz a következőkért, és vezesd imanaplóban:
a) beteg személy(ek)
b) szüleid, testvéreid
c) lelkészed
d) csapat/rajparancsnokod, őrsvezetőd
e) egy osztálytársad
f) a lakókörnyezetedet érintő ügy(ek)
A hónap végeztével oszd meg tapasztalataidat őrsöddel, lelki vezetőddel és/vagy a gyülekezetben!

10. Imádkozz valakivel, aki fizikai, érzelmi vagy lelki támogatásra szorul!

Kihívások Krisztusért

1. szint – cserkész

2. szint – kósza

1. szint - cserkész

A különpróba teljesítésének kezdő dátumát rögzíteni kell, és csak az azt követő 1 évben végzett tevékenység számít.

1. A következők közül kettőt végezz következetesen legalább 6 hónapig!
a) Mindennap olvass egy korosztályodnak megfelelő áhítatos könyvet!
b) Minden héten hűségen tanulmányozd a szombatiskolai anyagot!
c) Hűségesen kövesd az egyház fiataloknak szóló bibliaolvasási tervét!
d) Vezess személyes imanaplót, amiben felsorolod az embereket, akikért imádkozol, az imakéréseket és -válaszokat!
e) Tervezz meg és vezess legalább egy családi áhítatot hetente!
f) Tervezz meg és vezess legalább egy őrsi áhítatot havonta!

2. Teljesíts hármat a következők közül!
a) Küldj 10 saját készítésű kártyát személyes üzenetekkel, versekkel vagy bibliaversekkel olyan személyeknek, akik bátorítást igényelnek!
b) Látogass meg legalább 5 személyt, és hívd meg őket egy különleges gyülekezeti vagy cserkész rendezvényre!
c) Egy barátoddal látogass meg valakit, aki hiányzott szombaton a gyülekezetből! Kedveskedjetek neki házi készítésű csemegével és egy igekártyával! A tapasztalatot oszd meg a családoddal, és imádkozzatok közösen az adott személyért.
d) Egy hónapon át tartsd tisztán a szobádat és rendben az ágyadat, és tegyél/készíts a szüleidnek fejenként legalább 3 dolgot, amivel kimutatod a szeretetedet irántuk
e) Gyűjts össze 15 megmaradt Mosoly magazint, és juttasd el kórházban fekvő gyerekeknek vagy nyilvános helyekre!
f) 3 héten át vedd föl a prédikációt és az istentisztelet zenei részét, és juttasd el olyanoknak, akik fizikai állapotuknál fogva nem tudtak részt venni az istentiszteleten!
g) 3 héten át heti 2 órában segítsd gyülekezeted lelkészét, presbiterét, gyülekezetvezetőjét, diakónusát, gondnokát vagy takarítóját az egyház érdekében végzett teendőiben!

3. Válassz egyet a következők közül, és tedd meg egy csoporttal közösen!
a) Keressetek olyan házakat, ahol össze kell gereblyézni a faleveleket, havat kell lapátolni vagy tűzifát aprítani, és miután engedélyt kaptatok rá az ott lakó(k)tól, végezzétek el a munkát ingyen! Búcsúzóul adjátok át a Jézushoz vezető út c. könyv egy példányát, benne a gyülekezet elérhetőségeivel!
b) Szervezz születésnapot játékokkal, ajándékokkal és finomságokkal egy olyan személynek, akit idősek otthonában ápolnak, és a születésnapja közel van a tiédhez!
(Előzetesen tájékozódj az esetleges diétáiról, hogy biztos tudjon enni abból, amit visztek neki!)
c) Szervezd be az egész családodat egy missziós tevékenységbe, mint pl. házi Biblia-kör tartása, a Jézushoz vezető út c. könyv terjesztése, egy rászoruló család vagy idős ember rendszeres segítése!
d) Olvasd el Mt 25:35-40-et, majd nézz körül a környéketeken, és készíts listát az ott lakók szükségleteiről (pl. magányos, füvet kellene vágni, gyomok, gyerekekre vigyázni, stb.)! Viseljetek gondot, amennyire csak tudtok!
e) Készülj föl, és bekövetkezése esetén nyújts segítséget egy, a lakóhelyeden bekövetkezett tragédia károsultjainak!
f) Találd ki, egyeztesd vezetőddel, és legalább 3×2 órában valósítsd meg a saját kihívásodat!

2. szint - kósza

Az 1. szint (továbbiakban KK1) teljesítése után kezdhető meg.
A teljesítés kezdő dátumát rögzíteni kell, és csak az azt követő 1 évben végzett tevékenység számít.

1. A KK1 1. pontjában felsoroltak közül végezz 3-at következetesen legalább 9 hónapig!

2. KK1 2. pontjában felsoroltak közül végezz el 1 olyat, amit a KK1-hez nem választottál!

3. A KK1 3. pontjában felsoroltak közül végezz el 2 olyat, amit a KK1-hez nem választottál!

4. Találj ki 3 saját kihívást (a KK1-ben teljesítetten kívül), egyeztesd vezetőddel, és valósítsd meg őket egyenként legalább 3×2 órában!

Kiscsoportos Biblia-tanulmányozás

1. szint – cserkész

1. szint - cserkész

1. Röviden hasonlítsd össze a személyes, kiscsoportos és közösségi bibliatanulmányozás-formákat!

2. Mutasd be a következő Biblia-tanulmányozó segédeszközök használatát: konkordancia, bibliakommentár, bibliai szótár!

3. Beszéljétek meg egy csoporttal, hogy a Biblia tanulmányozása milyen okok miatt fontos a keresztény életmód kialakulásához!

4. Beszéljétek meg egy csoporttal, miért fontos minden Biblia-tanulmányozást imádsággal kezdeni!

5. Csoportként (felnőtt vezető segítségével) készítsetek részletes listát arról, hogy mikkel járulhattok hozzá egy kiscsoportos Biblia-tanulmányozás sikeréhez!

6. Legalább három hónapig vegyél részt egy kiscsoportos Biblia-tanulmányozásban!

7. Beszéljétek meg egy csoporttal, hogy egy kiscsoportos Biblia-tanulmányozáson való részvétel hogyan vezethet az egyén számára életet átalakító élményhez Istennel! Játsszátok el ezt a változást (szerepjáték)!

8. A 7. pont teljesítése után oszd meg a csoportban szerzett élményeidet valakivel, aki nem tagja a csoportnak! Hívd meg, hogy csatlakozzon a csoporthoz!

9. A kiscsoportban való részvétel során szerzett tapasztalataid alapján alkoss egy posztert, rajzot, szóbeli előadást, jelenetet, videót vagy írásbeli értékelést, amely kifejezi a kiscsoport előnyeit.

Küldetésben

1. szint – cserkész

1. szint - cserkész

1. Fogalmazd meg röviden szóban vagy írásban, hogy miért tartod fontosnak a kapcsolatszerzést/kialakítást (outreach)!

2. Vegyél részt 1 év alatt legalább 5 kapcsolatszerző/kialakító programon (pl. irodalom-terjesztés, evangelizációra való meghívás, kérdőívezés, főzőkör, családi nap, egészség expo, koncert), és kerülj személyes kapcsolatba legalább 50 személlyel ezek alkalmával!

3. Iratkozz be a Biblia Levelező Iskolába (www.bibliasuli.hu), végezz el legalább egy tanulmány, és ha tetszett ajánld másoknak is!

4. Tudj fejből legalább két bibliaverset a következők témák mindegyikéhez, és ábrázold őket plakáton
a) A Biblia ihletettsége
b) A törvény és a kegyelem szerepe a megváltásban
c) Megtérés és keresztség
d) Ítélet e) Krisztus második eljövetele
f) A hetedik napi szombat
g) Az ember állapota a halálban és feltámadásban
h) A szentek jutalma
i) A Prófétaság Lelke

5. Vezess legalább 2 bibliatanulmányozást! (Segédeszköz használható.)

Valóban feltámadt!

1. szint – kósza

1. szint - kósza

1. Olvasd el a következő igéket: Róm 10:9, 1Kor 15:17, majd röviden válaszold meg a következő kérdést: Mi jelentősége annak, hogy Jézus valóban feltámadt-e?

2. Olvasd el az evangéliumokból és az Apostolok cselekedeteiből Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától (Virágvasárnap, Mt 21:1, Mk 11:1, Lk 19:29, Jn 12:12) Pünkösd utánig (ApCsel 2:47-ig) terjedő időszakról szóló részeket egy nyomozó szemével!

3. Azonosítsd a 2. pontban olvasott szövegben felbukkanó tanúkat, és egyenként jegyzeteld le róluk a következőket:
a) nevük (ennek hiányában foglalkozásuk vagy más ismertetőjelük)
b) viszonyuk Jézushoz
c) az általuk tanúsított tények

4. Fogalmazd meg röviden, milyen tényezők szólnak egy adott tanúvallomás hitelessége ellen és mellett!

5. Érvekkel alátámasztva válaszold meg a következő kérdéseket!
a) Valószínű-e, hogy Jézus valójában nem halt meg a kereszten, csak eszméletét vesztette, és később magához tért?
b) Valószínű-e, hogy Jézust nem temették el?
c) Valószínű-e, hogy Jézus holttestét nem
sziklasírba helyezték, amit egy nagy kővel zártak le?
d) Valószínű-e, hogy a tanítványok ellopták Jézus holttestét a sírból? Mi érdekük fűződött volna hozzá?
e) Valószínű-e, hogy a főpapok magukhoz vették Jézus holttestét? Mi érdekük fűződött volna hozzá?
f) Valószínű-e, hogy a római hatóság (Pilátus) magához vette Jézus holttestét? Mi érdeke fűződött volna hozzá?
g) Valószínű-e, hogy bárki más magához vette Jézus holttestét? Mi érdeke fűződött volna hozzá?
h) Hogyan viselkedtek a tanítványok Pünkösd előtt és Pünkösdkor ill. utána? Mivel magyarázható a különbség?

6. Az 1-5. pontok teljesítését követően vond le a következtetést a következő kérdésről: Jézus feltámadása történelmi tény-e?

7. Miután teljesítetted az 1-6. pontot, őrsi vagy kiscsoportos keretben játsszatok el egy bizonyítási eljárást, ahol te a feltámadás mellett, próbáztatód ellene érvel, a többiek pedig mindkettőtöktől szabadon kérdezhetnek, és a végén a döntőbírók szerepét töltik be!

Heti igeszakaszok

tizenéveseknek

1. hét: Identitás Zsolt 139, Jn 14:12-31, Jn 15:1-17, Én 7, 5Móz 32, Jer 2
2. hét: Önbecsülés Kol 2:8-23, 1Kor 1:20-31, Jer 9:23-24, Fil 3:1-16, Ef 2
3. hét: Önuralom Péld 16, Gal 5, Jel 1-3, Én 8, Róm 12
4. hét: Megpróbálod újra? Zak 4, Ézs 40:12-31, Zsolt 22, 46, 55, Mt 6:25-34
5. hét: Depresszió Zsolt 22, 42, 46, 55, Ézs 26, Mt 6:25-34
6. hét: Bátorság 2Kor 12:1-10, Róm 8, ApCsel 28, 1Pét 2, Kol 3
7. hét: Magány Józs 1:1-9, 21, Szof 3:14-20, Zsolt 111
8. hét: Félelem Mt 14:13-33, Zsolt 81, Ézs 26:1-5, 30:1-18, 32
9. hét: Lázadás Zsolt 130, 141, Péld 12, 15, Mt 18
10. hét: Normák Róm 13, 1Tim 6, Mt 5:13-20, Fil 4, Jer 1
11. hét: Bűn Róm 3, 6, Zsolt 25, Ézs 1, 43-44, Mik 7
12. hét: Jellem Mt 5:1-12, Péld 16:18, Lk 12, 1Kor 10
13. hét: Kísértés Lk 10, 1Pét 5, Ef 6:10-20, Mik 7
14. hét: Remény Zsolt 59, 63, 94:12-19, 95, 1Kir 3
15. hét: Szeretet Fil 2, Zsolt 100, 136, Ef 5
16. hét: Öröm Ézs 9:2-10:19, 49, Zsolt 28, Hab 3:17-19
17. hét: Kaland Zsolt 37, 51, 1Ján 1, Jak 1:22-23, Jel 3:15-16, Mt 14:25-33
18: hét: Ünneplés Fil 1, Zsolt 1, Ez 15, Mal 1
19. hét: Ígéretek Zsolt 23, 118, 5Móz 31, Dán 7-9, Róm 8:38-39
20. hét: Hűség Eszt 1-9
21. hét: Kereszténység Ef 4, Mt 10, Péld 14, 25, Mik 6
22. hét: Odaadás Zsolt 103, Sir 3, Jób 40-42
23. hét: Döntések Mt 4, 16, Mk 8, Lk 14
24. hét: Példa Mk 10:32-45, ApCsel 10, Gal 6:1-8, Lk 23, 1Ján 2, 2Pét 1-3
25. hét: Élet Istennel Zsid 12, Jn 3, Jel 21, 3Móz 19, 1Pét 1
26. hét: Engedelmesség Róm 12, Mt 6:1-25, Ézs 14:4-32, Jón 1-4
27. hét: Hozzáállás Mk 9:33-35, 1Tessz 5:18, Zsolt 34, Ef 3, Jak 2
28. hét: Elkötelezettség Ézs 40, 1Móz 17, Péld 4, Lk 9
29. hét: Növekedés 1Kor 6, 13, Zsolt 53, 90, Rút 1-4
30. hét: Hit Júd 1, Róm 14, Mt 9, Lk 17
31. hét: Dicséret Zsolt 27:1-4 , 56, 108, Ézs 63
32. hét: Imák Zsolt 20, 116, Mt 6-7, 1Tessz 5, Lk 18
33. hét: Bizalom 2Móz 33, Péld 3:4-5, Zsolt 62, Ézs 30:19-26, Jer 10, Ézs 38
34. hét: Üdvösség Jn 1, ApCsel 2, Zsolt 60, Hag 1-2, Róm 3
35. hét: Megbocsátás Ézs 1, 38, Zsolt 30, 40, Jn 2
36. hét: Bővölködő élet Róm 5, Jn 15, Lk 19:1-27, Jer 4:1-8, Ef 1-3
37. hét: Halál Zsid 9, Jn 16, Jel 7:14-17, Préd 12
38. hét: Keresztség Róm 6, Mt 3, 28, Lk 3, 1Pét 3
39. hét: Második eljövetel 1Kor 15, Ézs 25, 64, Tit 2:13, Jak 5, Mk 13
40. hét: Ítélet Jel 6-8, 1Pét 4:12-5:11, Róm 13, Jób 14:1-7, Szof 1-3
41. hét: Menny Jel 21, Mt 12, 1Pét 3, Zsid 4, Ézs 21
42. hét: Biblia-tanulmányozás Zsolt 5, 32, 2Tim 3, Ézs 35, ApCsel 17
43. hét: Kihívások Mt 22, 24, Lk 14:26, 24, 2Kor 7:1, 2Móz 4
44. hét: Elhívás Ézs 6, Mt 4:12-25, ApCsel 1, 15, 1Kor 3
45. hét: Helyreállítás 1Móz 3, 2Móz 15:1-18, Ézs 59, Zsolt 98, Zsid 1, Gal 3
46. hét: Kezdetek Jn 3, 11, Ézs 40, Filem 1, 1Kir 10, Zsolt 137
47. hét: Szombat 2Móz 12-20, Mt 12, Mk 1-2, Zsid 3, 1Móz 1-2, Ézs 56
48. hét: Vigasz Zsolt 25, 27, 32, Hós 6:1-3, 5Móz 10
49. hét: Jövő Jel 18, 20, Zsolt 46, 84, 90
50. hét: Társak 1Ján 4, Ézs 55, Joel 2, Lk 15, 1Móz 37-48
51. hét: Szolgálat 2Kor 4, Mk 9, Mt 9, 25, 1Kor 12
52. hét: Tanítványság Mk 8, Jn 21, Ézs 53, Jak 2, Jel 22

fiataloknak

1. hét: Ki vagyok én? Zsolt 18:33-36, 62:1-2, 139:13-16, Jn 14:12-15:17, Én 7, 5Móz 32:9, Jer 2:21
2. hét: Mi van velem? Kol 2:8-23, 1Kor 1:20-31, Jer 9:23-24, Fil 3:1-16, Róm 7:21-25, Lk 2:52, 1Tessz 5:16-18
3. hét: Felelős vagyok Péld 16:7, Gal 5:23, Jel 1-5, Én 8:7, Róm 12:1, 2Pét 1:5-8, Zsolt 28:7
4. hét: Megpróbálod újra? Zak 4:6, Ézs 40:12-13, Hag 2:5, 1Sám 1:13-15, 17:47, Jak 1:13-15, 1Pét 1:5-8
5. hét: Rosszul érzem magam Zsolt 22:24, 42:6, 46, 55:22, Ézs 26:3, Mt 6:25-34, Jn 14:27
6. hét: Bátorság 2Kor 12:1-10, Róm 8:38-39, ApCsel 28:15, 1Pét 2:21, Kol 3:1-3, Gal 5:17, Mt 13:21-22
7. hét: Egyedüllét Józs 1:1-9, 21, Szof 3:14-20, Zsolt 46:10, 111, 131:2, Lk 12:22-23,
8. hét: Félelem Mt 11:28, 14:3-33, Zsolt 81, Ézs 26:1-5, 30:1-18, 32, Józs 1:9
9. hét: Lázadás Zsolt 130, 141, Péld 12, 15, Mt 18, Ef 5:15-16, Gal 5:13-14
10. hét: Normák Róm 13, 1Tim 6, Mt 5:13-30, Fil 4, Jer 1, 29:11, Lk 12:15
11. hét: Bűn Róm 3, 6, Zsolt 25, Ézs 1, 42-44, Mik 7, Róm 3:10-18
12. hét: Jellem Mt 5:1-12, Péld 16:18, Lk 12, 1Kor 10, Róm 6:12-19, Kol 3:12-15, 2Krón 7:14
13. hét: Kísértés Lk 10, 1Pét 5, Ef 6:10-20, Mik 7, 2Kor 4:18, Róm 12:2
14. hét: Remény Zsolt 59, 63, 94:12-19, 95, 1Kir 3, Jak 1:2-4, 1Sám 17:31-47
15. hét: Szeretet Fil 2, Zsolt 100, 136, Ef 5, 1Kor 13, Jn 21:15, Gal 5:22-25
16. hét: Öröm Ézs 9:2-10:19, 49, Zsolt 28, Hab 3:17-19, Neh 8:10, Jób 6:10, Jn 15:11
17. hét: Kaland Zsolt 37, 51, 1Ján 1, 1Tessz 1-3, Jak 1:22-23, Jel 3:15-16, Mt 14:25-33
18. hét: Boldognak lenni Fil 1, Zsolt 1, Ez 15, Mal 1, Mt 5:10, Lk 12:22-31, Róm 5:1-6, 2Tim 4:9-18
19. hét: Ígéretek Zsolt 23, 37:1-9, 118, 5Móz 31, Dán 7-9, Róm 8:38-39, 2Kor 12:9-10
20. hét: Hűség Eszt 1-9
21. hét: Kereszténynek lenni Ef 4, Mt 10, Péld 14, 25, Mik 6, Gal 6:1-8, Mt 25:31-46
22. hét: Istenre gondolva Zsolt 103, 111:4, Sir 3, Jób 40-42, Mt 10:29-31, 1Tim 4:7
23. hét: Döntéseket hozni Mt 4, 16, Mk 8, Lk 14, 2Kor 7:1, 1Pét 1:13-16, 1Tessz 4:3-8
24. hét: Példának lenni Mk 10:32-45, ApCsel 10, Gal 6:1-8, Lk 23, 1Ján 2, 2Pét 1-3, Zsid 12:14
25. hét: Élet Istennel Zsid 12, Jn 3, Jel 21, 3Móz 19, 1Pét 1, Péld 16:17, Tit 2:11-14, Zsid 5:12-14
26. hét: Engedelmesség Róm 12, Mt 6:1-26, Ézs 14:4-32, Jón 1-4
27. hét: Hozzáállásom Mk 9:33-35, 1Tessz 5:12-18, Zsolt 34, Ef 3:14-19, Jak 2:8-17
28. hét: Hajrá! Ézs 40:31, 1Móz 17:1, Péld 4:18, Lk 9:23, Fil 3:12-14, 2Kir 22:1-13, 2Móz 32:1-26
29. hét: Növekedés 1Kor 6:18-19, 13, Zsolt 53, 90, Rút 1-4, Zsid 5:12-14
30. hét: Hit Júd 1, Róm 14:13, Mt 9:1-18, Lk 17:5-19, Sir 3:22-23, Zsolt 31:21-24, Zsid 3:17-19
31. hét: Dicséret Zsolt 27:1-4 , 56:1-13, 108:1-6, Ézs 26:3-7, 63, 1Pét 5:6-11
32. hét: Ima Zsolt 100:4-5, 116:1-2, Mt 6-7, Lk 18:1-8, Péld 15:8, Kol 4:2-6
33. hét: Bizalom 2Móz 33:15, Péld 3:4-5, Zsolt 62:8, Ézs 30:19-26, 38:14, Jer 10:23, Kol 3:12-17
34. hét: Üdvösség Jn 1:14, ApCsel 2:36, Zsolt 60:4, Hag 2:4-5, Róm 3, Mk 1:9-15, 1Tim 6:11-12
35. hét: Megbocsátás Ézs 1:18-20, 38:16-19, Zsolt 30:1-5, 40:1-5, 5Móz 31:8, 1Kor 6:7-11, Tit 3:1-8
36. hét: Bővölködő élet Róm 5:6-11, Jn 15:4-11, Lk 19:1-27, Jer 4:1-8, Ef 1-3
37. hét: Halál Zsid 9:27-28, Jn 16:20-33, Jel 7:14-17, Préd 12, Ézs 60:19-22, 2Kor 1:8-11, Zsolt 121:3
38. hét: Keresztség Róm 6:1-11, Mt 3:1-17, 21, 28:1-20, Lk 3:21, 1Pét 3:13-22, ApCsel 22:16,
39. hét: Második eljövetel 1Kor 15:17, Ézs 25:9, 64:1, Tit 2:13, Jak 5:7-11, Mk 13
40. hét: Ítélet Jel 6-8, 1Pét 4:12-5:11, Róm 13:11-14, Jób 14:1-7, Szof 1-3
41. hét: Menny Jel 21:1-4, 22:20-21, Mt 12, 1Pét 3:3-7, Zsid 4:15-16, Ézs 21:11-12, Filem 1:19-26
42. hét: Biblia-tanulmányozás Zsolt 5:1-3, 32:3, 2Tim 2:16, Ézs 35:8, ApCsel 17:10-15, Jn 16:1-5
43. hét: Kihívások Mt 22:37-40, 24, Lk 14:26, 24, 2Kor 7:1, 2Móz 4
44. hét: Mit fogok tenni? Ézs 61:8, Mt 4:12-25, ApCsel 1, 15:1-29, 1Kor 3
45. hét: Meg vagyok mentve? 1Móz 3:15-19, 2Móz 15:1-18, Ézs 50:1-4, Zsolt 98, Zsid 1, Gal 3:1-11, Róm 4
46. hét: Új kezdetek Jn 3:1-16, 11:25, Ézs 40:27- 31, Filem 1, 1Kir 10, 11, Zsolt 137
47. hét: Szombat 2Móz 12-20, Mt 12:1-8, Mk 1:21-28, 2:23-27, Zsid 3:7-11, 1Móz 1-2, Ézs 56
48. hét: Jól érzem magam Zsolt 25:1-10, 27:1-6, 32:1-5, 117, Hós 6:1-3, 5Móz 5:12-15, Mt 11:1-15
49. hét: Jövőm Jel 18:1-15, 20:11, Zsolt 46:1-3, 84:1-4, 90:1-4
50. hét: Csoportnyomás 1Ján 4:7-21, Ézs 56:4-11, Lk 15:11-32, 1Móz 37-48
51. hét: Dolgozni Istenért 2Kor 4:7-12, Mk 9, Mt 9:35-38, 25:31-36, 1Kor 14:26, Ef 5:1-14, Zsid 13:1-6
52. hét: Tanítványság Jn 21:1-17, Ézs 53:4-16, Jak 2:8-17, Jel 22:12-17, Mk 3:34-36

lelki

Fejlődés és feltöltődés

Isten megadott nekünk mindent ezen a világon, hogy az életet széppé tehessük, de rajtunk múlik, hogy jól használjuk-e adományait. Igyekezzél hasznára lenni másoknak!

Robert Baden-Powell of Gilwell
a cserkészet megalapítója